Döntetlent játszott utánpótlás csapatunk a moldávokkal

Index
A mindössze száz néző előtt rendezett találkozón már a mérkőzés elején jóval többet támadott a magyar csapat, azonban csak az első félóra végén sikerült gólra váltani mezőnyfölényünket. Ekkor Koplárovics beadását Cvitkovics lőtte öt méterről a kapuba.

A moldávok az 50. percben Dadu révén büntetőből szépítettek, a 63. percben pedig Calincon találata után már vezettek is. Ám csak négy percig örülhettek, miután Koplárovics második gólpasszát adta, ezúttal Bajzátnak.

A hátralévő időben nem született több találat, ami miatt inkább a mieink bosszankodhattak, hiszen négy alkalommal is a kapufát találták el. Összességében a magyar csapat közelebb állt a győzelemhez, és tudása alapján le is kellett volna győznie a gyengébb játékerőt képviselő, ám roppant lelkes moldávokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32