Elzavarták Szaúd-Arábiából a brazil világbajnokot

MTI
Csupán öt mérkőzésen játszott a szaúd-arábiai labdarúgó-bajnokságban szereplő al-Ittihadban, a vezetőség azonban máris szerződést bontott Bebetóval, az 1994-es egyesült államokbeli világbajnokság egyik brazil hősével.
A 38 éves támadó szeptemberben kötelezte el magát egy idényre, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, amit legjobban az támaszt alá, hogy csupán egy gólt rúgott.
A nyolc évvel ezelőtti világbajnok a nyáron a Vasco da Gamához szerződött, ott szerette volna befejezni pályafutását, a Rio de Janeiró-i klub azonban anyagi gondjai miatt kénytelen volt megválni tőle.
Az AFP szerint a szaúdi megállapodás szentesítésekor felvette az 1,1 millió dolláros aláírási díjának felét.
A világ egyik leggazdagabb államának bajnoksága néhány éve keresett pontvadászatnak számít a kiöregedő sztárok számára: így például az olasz Roberto Donadoni és a bolgár Hriszto Sztoicskov is több meccsen szerepelt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32