Scolari és Camacho is a Benfica edzőjelöltjei között

MTI
A portugál labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Benfica vezetői azt szeretnék, ha a jövőben Luiz Felipe Scolari, vagy Jose Antonio Camachó irányítaná a csapat szakmai munkáját.

A SIC televíziós csatorna arról számolt be egyik műsorában, hogy a lisszaboni együttes havi 175 ezer eurós fizetést ajánlott fel a brazil válogatottat vb-győzelemig vezető trénernek. A világbajnok brazilok mestere mindenképpen Európában szeretne dolgozni, s a hónap végére igérte, hogy választ a nem kevés ajánlat közül.

Ugyanakkor Fehér Miklós hétfő óta edző nélkül maradt csapata, Jose Antonio Camachóval, a spanyol labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányával is tárgyalásokat kezdeményezett egy lehetséges szerződésről.

- A portugál klub valóban megkeresett, de konkrétumot még nem tudok mondani. Több kérőm is van, ezért csak akkor döntök, ha az összes ajánlatot meghallgattam - nyilatkozott Camacho, aki az idei világbajnokság negyeddöntője, a Dél-Korea ellen 11-esekkel elveszített mérkőzés után távozott a spanyol nemzeti csapat éléről.

A két egykori kapitányon kívül David O,Leary, a Leeds United egykori szakvezetője, és az argentin Carlos Bianchi neve is felmerült a lehetséges utódok között.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32