A vállalatnak tartozásai miatt sürgősen szüksége lenne 150 millió euróra, s a Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a több jelentős európai televíziós társaságban is érdekelt Murdoch, fanatikus futballrajongóként szívesen áldozná pénzét a Lazióra. Az együttes illetékesei ugyanakkor nem kommentálták az újság értesülését.
Az amerikai-ausztrál üzletember 1999-ben az akkor Bajnokok Ligája-győztes Manchester Unitedet akarta megvásárolni, de az angol kormányzat ezt meghiúsította. Jelen esetben hasonló lépéstől nemigen kell tartania, s valóságos megmentőként érkezhetne a Lazióhoz. A Manchester United ugyanis még kora ősszel feljelentette "üzletfelét". Az angolok megunták az olaszok halogató taktikáját, a határidők újabb és újabb meghosszabbítását, mivel a holland Jaap Stam tavalyi szerződtetése óta a Lazio még mindig tartozik 12 millió fonttal.
Korábban szóba került, hogy Moamer el-Kadhafi líbiai államfő fia, Al-Szadi megvásárolja az egyesületet, de elállt az üzlettől, miután kiderült, hogy a Lazio a július 1-jén kezdődött üzleti évben már szeptember végéig 45 millió eurós veszteséget halmozott fel.