A holland szakember egyelőre csak hathónapos próbaidőre lett a válogatott szövetségi kapitánya. Rajta kívül még négyen pályáznak a tisztségre, köztük a szintén holland Willem van Hanegem és a francia Phillippe Troussier. Közülük Haan állt elő a legszerényebb igénnyel...
Az Ajax Amsterdam korábbi középpályása, aki 1974-ben és 1978-ban is tagja volt a világbajnoki ezüstérmes válogatottnak, csak akkor lesz hosszú távon a kínai válogatott szakvezetője, ha az együttes jól szerepel a Kelet-Ázsiai Kupában.
Haan előtt Bora Milutinovic irányította a csapatot. A jugoszláv edző nagy sikert ért el a kínai együttessel, amely története során idén először vehetett részt világbajnokságon. A koreai-japán közös rendezésű torna azonban már túl nagy falatnak bizonyult, a csapat három vereséggel, 0-9-es gólkülönbséggel az első forduló után búcsúzott.
Haan korábban többek között az Austria Wien, az Anderlecht, a Feyenoord és az egyiptomi Al Ahli edzőjeként tevékenykedett, augusztustól a német harmadik vonalban szereplő Stuttgarter Kickers sportigazgatója volt.
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 150 m2 Szobák 4+1 db Vételár 139,99 M Ft
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 35,5 M Ft
Rovataink a Facebookon