Judit
2 °C
7 °C

Hétfőn nevezik meg az új francia futbalkapitányt

MTI
2004.07.08. 13:17
Az eredeti tervekkel ellentétben nem pénteken, hanem csak hétfőn nevezi meg a válogatott új szövetségi kapitányát a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF). Claude Simonet elnök azzal magyarázta a késést, hogy szeretné alaposan átgondolni az új szakvezető személyére vonatkozó döntést. A helyi média a csapat korábbi két meghatározó tagját, Laurent Blanc-t és Jean Tiganát tartja a legesélyesebbnek a posztra, de Raymond Domenech, az U21-es együttes irányítója, Bruno Metsu, a 2002-es világbajnokságon negyeddöntős szenegáli gárda volt kapitánya és Glenn Hoddle, az angol válogatott egykori trénere is a jelöltek között van.

Az FFF szóvivője elárulta: Simonet szerdán személyesen tárgyalt Hoddle-lal és Domenech-kel, illetve telefonon értekezett Metsuvel. Blanc-nal és Tiganával már a vasárnap véget ért portugáliai Európa-bajnokságon találkozott. Az eddigi szakvezető, Jacques Santini a kontinenstorna előtt jelentette be, hogy távozik, és a következő szezonban a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurt irányítja majd. A franciák címvédőként már a negyeddöntőben búcsúztak az Eb-n, a későbbi győztes görögöktől szenvedtek 1-0-ás vereséget.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?