Nincs ítélet Bognár-ügyben

MTI
A Soproni Városi Bíróság csütörtökön nem hozott ítéletet a Matáv FC Sopron labdarúgócsapatának korábbi vezetőedzője és klubigazgatója, Bognár György ügyében, ugyanis úgy döntött, hogy április 7-én újabb tárgyalásra kerül sor.

Ennek oka, hogy a szakértői vizsgálat, s a szakember által bankkártyával felvett összegekről készült kivonatok között 900 ezer forint eltérés mutatkozik. Ezért ismételt adó- és könyvszakértői vizsgálatot rendelt el az ügyben eljáró bíró.

A MATÁV Futball Sportszolgáltató Kft. 2003 nyarán azért jelentette fel Bognárt, mert nem kezdte meg az általa okozott kár megtérítésére vonatkozó részletfizetést.

A Matáv-Sopron 2002-ben befektetőt keresett, hogy elindulhasson az élvonalban, ezért ezzel a feladattal egy céget bízott meg. Bognár úgy látta, ez nem hoz eredményt, ezért szóban megegyezett a klubot üzemeltető gazdasági társaság felügyelő bizottságával, hogy a megbízott cégnek biztosított feltételekkel ő is megpróbál befektetőt szerezni.

A tréner szerint az ő közreműködésének köszönhetően vállalt szerepet Antók Zoltán, és lett 20 százalékos tulajdonosa a sportvállalkozásnak. Bognár úgy vélte, a megoldás "tető alá hozásával" a szóbeli megállapodás értelmében 15 millió forint jutalék járt neki, s ennek előlegeként vett fel a klubtól 10,4 millió forintot, ami tételesen kimutatható az egyesület könyvelésében.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25