Bruno Conti lett az AS Roma új edzője

MTI
Bruno Conti, az AS Roma hétfőn kinevezett új vezetőedzője első sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy csak az idény végéig vállalta a felnőtt labdarúgócsapat irányítását.

"A szezon végén visszatérek előző szerepkörömbe, s az utánpótlással foglalkozom majd, mivel azt szeretem igazán" - mondta a Luigi Del Nerit váltó szakember, aki tavaly nyár óta már a negyedik trénere a Farkasoknak.

Az olasz válogatottal 1982-ben játékosként világbajnoki címet nyert Conti a célokat illetően leszögezte, hogy az Olasz Kupa elhódítását, illetve a Serie A-ban a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik hely megszerzését tervezi a csapattal.

Del Neri a gyenge eredmények miatt közös megegyezéssel távozott a klubtól, ugyanis a fővárosiak a húszcsapatos pontvadászat hetedik helyén állnak, s hátrányuk kilenc pont a negyedik Sampdoriával szemben.

Conti szerdán az Olasz Kupa negyeddöntőjének idegenbeli visszavágóján a Fiorentina ellen mutatkozik be, s az AS Roma az első mérkőzést 1-0-ra megnyerte. Az együttesre vasárnap este újabb nehéz feladat vár rá, hiszen a bajnoki címvédő, egyben listavezető AC Milant fogadja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25