Német bundabotrány: szabadlábon az egyik gyanúsított

MTI
A berlini államügyészség szabadlábra helyezte a közelmúltban kirobbant labdarúgó bundabotrány egyik gyanúsítottját.

Az indoklás szerint nem áll fenn annak a közvetlen veszélye, hogy a 21 éves férfi - aki a fővárosi Cafe King üzletvezetője volt - szökni próbálna. Ezzel együtt hetente négyszer be kell jelentkeznie az illetékes rendőrőrsön.

A vesztegetési ügyben így jelenleg öten vannak őrizetben: a főszereplő Robert Hoyzer játékvezető, kollégája, a három ízben üzletszerűen, bűnszövetkezetben elkövetett csalással és pénzmosásra vonatkozó megbeszélés kísérletével gyanúsított Dominik Marks, továbbá a Cafe King horvát állampolgárságú tulajdonosa, és annak két fivére.

Hoyzer kihallgatásán azt állította, hogy a három testvér fogadásokkal mintegy négymillió eurós haszonra tett szert.

A berlini ügyészség összesen 25 személy - köztük 14 játékos és négy játékvezető - ellen folytat nyomozást. A gyanú szerint legalább tíz, főleg alacsonyabb osztályú labdarúgó-találkozók végeredményét befolyásolták. Azok a bírók, akik bizonyíthatóan csaltak, örökös eltiltásra és komoly pénzbüntetésre számíthatnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25