A Zalaegerszeg is indulhat a labdarúgó élvonalban

MTI
A Zalaegerszegi TE labdarúgócsapata a megadott határidőig, azaz péntek tizenkét óráig rendezte tartozásait, így mégis megkapta az élvonalbeli induláshoz szükséges licencet. Ezt Berzi Sándor, a licencadó testület vezetője erősítette meg.

Nagy Ferenc, a részvényes csoport vezetője elmondta, hogy az adósságmentességet igazoló papírokat már elküldték a ligának, így reményei szerint minden akadály elhárult az NB I-es indulás elől.

Hozzátette, mivel a problémák megoldódni látszanak, ezért elkezdték a csapat új vezetőedzőjének keresését.

Az MLSZ fellebbviteli bizottsága egy héttel ezelőtt elutasította a ZTE licenckérelmét. Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke vasárnap jelezte, megvizsgálják a lehetőségét, a ZTE miként indulhat mégis az élvonalban.

Az MLL illetékes testülete szerdán úgy döntött, hogy az NB I-es bajnokságra nevezett klubok péntek délig pótolhatták a hiányosságokat, de azt nem közölte, hogy erre mely csapatok szorultak rá a Zalaegerszegen kívül.

A liga elnöksége szombaton tizenegy órától ülésezik, s várhatóan ekkor dönt a nevezésekről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58