Ezrek ünnepelték a görög futballsztár hazatérését

MTI
Ezrek ünnepelték pénteken a repülőtéren Teodorosz Zagorakiszt, aki a PAOK Szalonikiben folytatja labdarúgó-pályafutását.

A légikikötő szinte "felrobbant" az üdvrivalgástól, amikor a tavalyi portugáliai Európa-bajnokság egyik hőse kilépett a drukkerek közé. A jelentések szerint film- és popsztárok is megirigyelhetnék a fogadtatást, s a futballista nagyon meghatódott. "Köszönöm a jóistennek, hogy visszatérhetek a PAOK-hoz, Görögország legjobb klubjához" - mondta Zagorakisz.

A középpályás egyéves bolognai szereplés után kétéves szerződést kötött a PAOK Szalonikivel. A 34 éves Zagorakisz évi 400 ezer eurót keres majd abban az egyesületben, amelyben nevet szerzett magának.

A kontinensviadalon nyújtott kiemelkedő teljesítményének köszönhetően az elmúlt nyáron több klub is bejelentkezett a nagy munkabírású futballistáért, aki az AEK Athén együttesétől a fővárosi csapat anyagi gondjai miatt ingyen távozhatott.

Zagorakisz 1991 és 1997 között szerepelt a PAOK-ban, előtte a Kavala játékosa volt. Három szezont töltött a Leicester Citynél, 2000-től az AEK Athénban futballozott. A PAOK-kal most az UEFA Kupában szerepel majd, s a vezetők abban reménykednek, hogy 1985 után ismét bajnok lesz az együttes. SBA/SAG

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04