Nyilasi nem lesz szövetségi kapitány

MTI
Több napos tárgyalás után pénteken véglegesen eldőlt, hogy Nyilasi Tibor nem vállalja a magyar labdarúgó-válogatott szakmai munkájának irányítását - tájékoztatta az MTI-t az MLSZ.

A korábbi ferencvárosi játékos, majd tréner szinte valamennyi közvélemény-kutatás, szavazás szerint az első helyen végzett a szurkolók körében és Kisteleki István, az MLSZ elnöke is őt szerette volna a csapat élén látni.

A szakember jelenleg az MLSZ alkalmazásában áll, a 19 éven aluli korosztályos együtteseknél folyó szakmai munkát koordinálja, és azért nem vállalta a felkérést, mert - elmondása szerint - szeretné a fiataloknál elkezdett munkát eredményesen befejezni.

Kisteleki más jelöltekkel folytatja a tárgyalásokat. Az MLSZ elnöksége jövő csütörtöki ülésén még nem választ kapitányt, hanem arról határoz majd, hogy a szóba jöhető jelöltek közül az elnök kivel kezdje el az érdemi egyeztetést a magyar válogatott irányításáról.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17