A Bozsik Stadionba sem mehetnek be a szurkolók

MTI
A Magyar Labdarúgó Liga (MLL) írásos határozatának kézhezvétele után a Budapest Honvéd vezetősége úgy döntött, hogy nem engedi be a szurkolókat a Bozsik Stadionba az FC Fehérvár elleni, 16 órakor kezdődő Borsodi Liga-mérkőzésre.

Erről Kiss Zsolt, a kispesti klub kisebbségi tulajdonosa tájékoztatta az MTI-t.

Pénteken derült ki, hogy ezt a találkozót, valamint a vasárnapi MTK Budapest - DVSC-AVE Ásványvíz összecsapást az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) jogerős döntése értelmében zárt kapuk mögött kell megrendezni, mert a hatóság szerint a kispesti, illetve a Hungária körúti létesítmény nem alkalmas kiemelt kockázatú bajnoki találkozók megrendezésére.

Domonyai László, az MTK Budapest klubigazgatója pénteken a távirati irodának úgy nyilatkozott, hogy bár nem ért egyet a határozattal, tudomásul veszi azt, Kiss ezzel szemben akkor még azt mondta: nem fogadják el a rendelkezést, és be fogják engedni a drukkereket a találkozóra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17