Judit
3 °C
7 °C

Fölényes európai győzelem a Meridian Kupán

MTI
2007.02.27. 20:48
Az európai 18 éven aluli futballistákból álló válogatott Dudás Ádámmal és Németh Krisztiánnal a soraiban fölényes, 6-1-es győzelmet aratott Afrika legjobb fiataljai ellen a Meridian Kupa első mérkőzésén.

A magyar játékosok közül Dudás Ádám, a győriek játékosa a kezdőcsapatban lépett pályára és 63 percet játszott. Több ügyes megoldása is volt, a jobb szélen kezdett, de később átkerült a bal oldalra.

A helyére beálló Németh Krisztián a kezdeti kapkodás után megnyugodott és a hatodik gól az MTK fiataljának átadásából született. A visszavágót csütörtökön 11 órakor rendezik.

"Dudás Ádám a kezdőcsapatban nagyon jól mozgott az elején a középpálya jobb oldalán" - mondta Várhidi Péter szövetségi kapitány az MTI-nek, aki a helyszínen tekintette meg a mérkőzést. "Negyed óra elteltével helyet cserélt a másik szélsővel, a bal oldalon már kevesebb labdát kapott, kicsit kifelejtették a játékból. Az látszott, hogy remek fizikai adottságai vannak, talán erősebb is a kortársainál. A helyére beállt Németh Krisztián nem a saját posztján szerepelt, így is feltalálta magát, remek gólpasszt adott. Kíváncsi vagyok rá, hogy csütörtökön a saját helyén mire lesz képes. Az szembetűnő volt, hogy az európai válogatottban a német és spanyol játékosok igyekeztek mindig egymásnak passzolni, a többieket csak elvétve játszották meg. A két csapat között nagy volt a különbség, könnyedén nyertek az európaiak."

Meridian Kupa, 1. mérkőzés:
Európa-Afrika 6-1 (4-1)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?