Három meccsre bezárják a Betis stadionját

MTI
Elutasították a Real Betis labdarúgócsapatának fellebbezését, így az eredeti döntésnek megfelelően a következő három hazai találkozóját kénytelen lesz más helyszínen megrendezni a sevillai klub.

Az együttes stadionját azért záratta be múlt pénteken a spanyol szövetség, mert az egy héttel ezelőtti, városi rivális Sevilla elleni Spanyol Kupa-negyeddöntős visszavágón az 57. percben egy vízzel és jéggel töltött palackkal megdobták a vendégek trénerét, Juande Ramost, akinek egy éjszakát emiatt kórházban kellett töltenie.

A létesítmény biztonsági kameráinak felvételei alapján azonosították azt a szurkolót, aki eltalálta a szakember. A rendbontót még nem vették őrizetbe, de körözik.

A mérkőzés az incidenst követően félbeszakadt, a hátralévő 33 percet március 20-án, zárt kapuk mögött, a Getafe stadionjában játsszák le. Összesítésben a Sevilla 1-0-ra vezet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31