Nem kapott meghívót az ismertebb játékosok közül Adriano, az Internazionale támadója sem, akit Ronaldóhoz hasonlóan nem favorizál a tréner.
Ugyanakkor tagja a keretnek az utóbbi időben a korábbinál visszafogottabb teljesítményt nyújtó, s a tavalyi világbajnokság óta a válogatottban csak egyszer kezdő Ronaldinho. Dunga játéklehetőséget kíván biztosítani a Barcelona klasszisának, egyúttal azonban reméli, hogy hamarosan megint úgy fog futballozni, mint egészen fiatalon, odahaza, még a Gremio színeiben.
"Jó volna, ha bejátszaná a pályát, rengeteget találkozna a labdával, és nem csak álldogálna várva a lehetőségre, mint ahogy az mostanában előfordul" - érzékeltette elvárását.
A keretben ott van stabil tagként Kaká, Robinho, Diego, Elano és Gilberto Silva. Újoncként kap lehetőséget a bizonyításra a középpályás Josué (Sao Paulo) és a védő Ilsinho (Sao Paulo).
A brazil válogatott hat mérkőzést játszott azóta, hogy Dunga a szövetségi kapitánya. Ezek közül egyet, a portugálok elleni februári, londoni összecsapást vesztette el - mégpedig 2-0-ra. Az együttes március 24-én Chile, 27-én pedig Ghána válogatottjával játszik barátságos mérkőzést Stockholmban.
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon