Mourinho tagadja a játékvezető inzultálását

MTI
Jose Mourinho, a Chelsea edzője tagadja, hogy szóban inzultálta volna a játékvezetőt vasárnap a Tottenham Hotspur elleni labdarúgó FA Kupa-negyeddöntőben.

A szigetországi lapok szerint a portugál tréner a szünetben, a Tottenham 3-1-es vezetésénél keveredett csúnya szóváltásba a Mike Rileyval, majd a második félidőben a televíziós felvételek is megörökítették, ahogy anyanyelvén káromkodik a bíró döntéseire reagálva.

"Semmi komoly nem történt. A szünetben odamentem hozzá és kultúráltan elmondtam neki, hogy mit gondoltam, és ő is ezt tette, nem volt veszekedés. Azt hiszem ugyanakkor, éppen az ellenkezőjét értem el ezzel, mert a fordulás után sokkal többet tévedett a kárunkra " - kommentálta a történteket a nehéz természetű szakember, aki Riley felfogásával nem volt megelégedve, ugyanis szerinte feleslegesen fújt le minden apróságot, mert így megtörte a játék lendületét.

"A káromkodással kapcsolatban csak annyit, aki ismer, az tudja, hogy én mindig így beszélek, ha elkapnak az érzelmek. Mérkőzésen, edzésen és a magánéletben is" - magyarázkodott Mourinho.

A fordulatos mérkőzés végül 3-3-as döntetlennel ért véget, a megismételt találkozóra jövő hétfőn, a Tottenham pályáján kerül sor.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31