Simán verte a ZTE az Újpestet

MTI
Az első 45 percben kevés labdarúgásra emlékeztető esemény történt, inkább a küzdelem dominált. A kapuk ritkán forogtak veszélyben, így a döntetlen megfelelt a játék képének.

A folytatásban gyorsan vezetést szerzett a ZTE Franciskovic révén, ezután hiába került fölénybe az Újpest, ez meddőnek bizonyult. A hazaiak ráadásul veszélyes kontráik egyikét kihasználva eldöntötték a három pont sorsát, miután Waltnert a jobbösszekötő helyéről, 12 m-ről a rövidsarokba bombázott.

az utolsó percben pedig a játékvezető kegyelmezett meg a lila-fehéreknek, hogy ne legyen súlyosabb a vereségük, amikor Sebők József nyílvánvaló buktatásáért nem ítélt büntetőt a hazaiak javára.

Borsodi Liga, 20. forduló:
ZTE FC-Újpest FC 2-0 (0-0)
Zalaegerszeg, 5000 néző, V: Solymosi
gólszerzők: Franciskovic (48.), Waltner (78.)
sárga lap: Tóth B. (12.)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32