A Bayern München marasztalja Kahnt

MTI
A Bayern München labdarúgócsapatának vezetői 2008, azaz a jelenlegi szerződésének lejárta után is számítanának Oliver Kahnra.

"Vannak még tartalékai. Persze az ő döntése, hogy folytatja-e pályafutását. Lehet, hogy decemberben megkeres minket ez ügyben, s ha így történik, mi nyitottak leszünk az egyeztetésre" - idézte a Bild című lap Karl-Heinz Rummenigge klubigazgató.

A 37 éves kapus januárban jelezte, hogy 2008 nyarán visszavonul. A válogatottságot 86 fellépés után a tavalyi világbajnokság után lemondó Kahn 1994-től szerepel a bajor együttesben, azelőtt a Karlsruhe futballistája volt. A Bayernnel hét bajnoki címet, öt hazai kupagyőzelmet gyűjtött be, emellett 1996-ban UEFA Kupa-elsőséget, 2001-ben pedig Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32