Michel Platini megreformálná a Bajnokok Ligáját

MTI
Európába hozná a 2018-as világbajnokságot Michel Platini, a kontinentális labdarúgó-szövetség (UEFA) vezetője.

"Emlékeztetni fogom Joseph Blatter FIFA-elnököt arra az ígéretére, hogy minden harmadik vb-nek mi adhatunk otthont. Tudom, ez nem igazán demokratikus a többi földrésszel szemben, de én a magam részéről mindent be fogok vetni az ügy érdekében" - jelentette ki az UEFA vezetője Londonban, miután Anglia az elmúlt hetekben megerősítette, hogy szívesen lenne házigazda tizenegy év múlva.

Az 1984-ben játékosként Európa-bajnok francia sportdiplomata egyszersmind kifejtette terveit a Bajnokok Ligája reformját illetően: elképzelései szerint az angol, a spanyol, az olasz, a francia, a német és a portugál bajnokság automatikusan nem főtáblára kerülő csapatai előselejtezőt játszanánk, így közülük néhányan kimaradnának a sorozatból. A felszabaduló helyeket alacsonyabban rangsorolt pontvadászatokból töltenék fel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32