Négy újonc a német futballválogatott keretében

MTI

Négy újoncot hívott be a csehek elleni, jövő szombati Európa-bajnoki selejtezőre készülő 20 fős keretébe Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember döntése után a leverkuseni Stefan Kiessling és Gonzalo Castro, valamint a stuttgarti Roberto Hilbert először öltheti magára a nemzeti csapat mezét a prágai találkozón. Jens Lehmann és Timo Hildebrand mellett pedig harmadik számú kapusként a Hannover 96 hálóőrének, Robert Enkének küldött meghívót Löw, utóbbi játékos eddig még szintén nem volt válogatott.

A szakvezető a cseh fővárosban hét fontos futballistájára nem számíthat: Miroslav Klose és Clemens Fritz eltiltás, Mario Gomez, Mike Hanke, Oliver Neuville, Tim Borowski és Arne Friedrich pedig sérülés miatt nem állhat a rendelkezésére.

A csapatkapitány Michael Ballack vezette keretben mindemellett 12 olyan játékos található, aki a tavalyi, hazai rendezésű világbajnokságon szerepet játszott a bronzérem kiharcolásában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32