Szeréna, Roxána
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

A DVSC is kikapott Kispesten

MTI
2007.03.16. 23:34

A Vác és a REAC után a listavezető, egyben címvédő Debrecen sem tudta bevenni a Budapest Honvéd megújult otthonát, a Bozsik Stadiont: a hajdúságiak 2-1-es vereséget szenvedtek a kispestiektől a labdarúgó Borsodi Liga 21. fordulójának nyitómérkőzésén.

Kispesti rohamokkal kezdődött a mérkőzés, de a Debrecen hamar rendezte a sorait. Tíz perc elteltével kiegyenlítetté vált a játék, a kapuk felváltva forogtak veszélyben, mivel azonban az utolsó passzokba, illetve a befejezésekbe rendre hiba csúszott, így gólnélküli döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe.

A folytatásra alaposan feltüzelt Honvéd játékosok jöttek ki, így negyedóra elteltével két gólt is szereztek, amivel - mint utóbb kiderült - tulajdonképpen eldöntötték a mérkőzést. A vendégek még a hazai védők által ajándékozott büntetővel sem tudtak élni, bár a hajrá ismét izgalmasan alakult Sidibe szépítésének és Smiljanic kiállításának következtében.

A Honvéd jobb második félidei teljesítményének, majd a hajrában önfeláldozó és lelkes védekezésének köszönhetően megérdemelten gyűjtötte be a három pontot a kifejezetten jó iramú, változatos mérkőzésen.

Borsodi Liga, 21. forduló:
Budapest Honvéd - Debreceni VSC-TEVA 2-1 (0-0)
Bozsik Stadion, 4000 néző, v.: Solymosi
gólszerző: Hercegfalvi (54.) Ndjodo (60.), illetve Sidibe (75.)

piros lap: Smiljanic (75.), illetve Komlósi (92.)
sárga lap: Smiljanic (15., 75.), Tomic (89.), illetve Bernáth (52.), Vukmir (56.), Sándor (84.)
Budapest Honvéd:Tomic - Schindler, Debreceni, Smiljanic, Vincze Z. - Dobos (Mogyorósi, 62.), Benjamin, Szabó T., Ivancsics (Diego, 67.) - Ndjodo, Hercegfalvi (Pomper, 78.)
Debreceni VSC-TEVA: Balogh - Bernáth (Dombi, 63.), Mészáros, Komlósi, Leandro - Kiss, Vukmir, Sándor, Dzsudzsák - Sidibe, Stojkov (Zsolnai, a szünetben)
Szombat: Diósgyőri VTK-Paks 15 ó FC Tatabánya Vértes Center - Dunakanyar-Vác 15 ó
REAC-ZTE FC 15 ó FC
Fehérvár-Kaposvári Rákóczi 16 ó
Újpest FC-FC Sopron 16 ó
Vasárnap: Győri ETO FC - PMFC-Pécs Plaza 15 ó
Hétfő: MTK Budapest-Vasas 18 ó