Megfenyegette a belga kapus C. Ronaldót

MTI
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vizsgálatot indított, mert a belga válogatott kapusa, Stijn Stijnen félreérthető nyilatkozatot tett a portugálok elleni, szombati Eb-selejtezővel kapcsolatban.

A hálóőr a Gazet Van Antwerpen című lap hétfői számában azt mondta: "A tervek szerint két perc elteltével úgy támadjuk meg Cristiano Ronaldót, hogy el kelljen hagynia a pályát.".

A Club Bruges játékosa időközben kijelentette: rosszul idézték a mondanivalóját, amelynek lényege az volt, hogy "Belgiumnak a kezdő sípszótól agresszíven kell futballoznia" és a találkozó "igazi csata" lesz. Hozzátette: Ronaldóról nem beszélt úgy, mint egy célpontról.

"A portugál szövetségtől panasz érkezett, így kivizsgáljuk az esetet. Kapcsolatba lépünk a belgákkal, de valószínűleg a szombati meccs kezdetéig nem zárul le az ezzel kapcsolatos procedúra" - mondta az UEFA szóvivője.

Az összecsapásra Lisszabonban kerül sor.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32