2010-es foci-vb: vita a városnevekről

MTI

Országos vita keveredett a 2010-es labdarúgó-világbajnokságnak otthont adó Dél-afrikai Köztársaságban arról, hogy milyen néven szerepeljenek a rendező városok. Az illetékes szakszövetség annak idején még a régi elnevezéssel Pretoriát és Port Elizabeth-et írt bele a pályázati anyagba, ám a demokratikus fordulat folyományaként előbbit már Tshwane-nak, utóbbit pedig - a korábbi államfő után - Nelson Mandela Bay-nek hívják.

Tshwane-ban már csak egy kerületet neveznek Pretoriának, míg Nelson Mandela Bay három kisebb település - Port Elizabeth, Uitenhage és Despatch - összefoglaló neve lett. A két város polgármestere hivatalos panaszt nyújtott be a helyes használat érdekében, mivel a vb jó alkalom lenne nemzetközileg is ismertté tenni az új neveket. Az ország olimpiai bizottsága azonban a régi rendszert pártolja, mondván: úgy a turisták könnyebben eligazodnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32