Jolán
2 °C
4 °C

Platini még nagyobb hatalmat kapott az UEFA-ban

MTI
2007.05.28. 19:15
A zürichi, rendkívüli kongresszuson eszközölt szabálymódosításoknak köszönhetően a korábbiaknál több befolyást és hatalmat kapott az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA) Michel Platini elnök.

Az 53 tagország küldöttei egyértelműen támogatták a négy hónapja megválasztott francia vezető reformtörekvéseit, ezt tükrözi, hogy a szervezeti szabályzatot összesen 28 pontban változtatták meg vagy módosították.

"Az új szisztéma jelentősen megkönnyíti az életünket és lehetővé teszi, hogy az UEFA még inkább a futball szolgálatába állhasson. Emellett reményeim szerint megszünteti a szervezeten belüli testvérharcokat és egyesíti a futballcsaládot" - mondta Platini.

A változások közül mindenképpen említésre méltó, hogy a végrehajtó bizottság létszámát 13-ról 15-re emelik, 2009-től pedig az eddigi 11 helyett már 19 bizottság tevékenykedik majd az UEFA-ban. Ez utóbbiak vezetőire Platini tesz majd javaslatot.

Az elnök jogkörét azonban a 11-es pont módosítása szélesítette ki leginkább: ezek szerint a jövőben sokkal inkább hatalmat gyakorolhat a mindennapi munkában és ő dönthet az operatív kérdésekben. A főigazgatót a jövőben főtitkárnak nevezik majd és a korábbiaknál kevesebb jogköre lesz.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?