Az UEFA csütörtökön dönt Gera ügyében

MTI
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága csütörtökön dönt arról, hogy kap-e eltiltást Gera Zoltán, a magyar válogatott múlt szerdán Törökországban kiállított játékosa.

A televíziós felvételeken látszik, hogy a futballista nem színészkedett, hanem a török kapus elgáncsolta. A bíró előbb sárga lapot mutatott fel Gerának, majd mivel ez már a második volt, kiállította.

Kistelek István, a magyar szövetség elnöke jelezte: kedden este, a finn szövetség megalakulásának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen találkozott Michel Platinival, az UEFA elsőszámú vezetőjével, és ismételte elemezte az isztambuli kiállítás körülményeit.

"Ahogy minden alkalommal a maximális helytállást várjuk el játékosainktól a válogatott meccseken, ugyanolyan odaadással igyekszünk mi is képviselni a magyar labdarúgás érdekeit, itthon is, külföldön is. Meggyőződésünk, hogy futballunk rendelkezik azzal a nemzetközi megbecsüléssel, amelynek köszönhetően teljesen természetes, hallatjuk a hangunkat ilyen, és hasonló esetekben. Úgy érzem: ebben a konkrét ügyben megtettünk mindent, s a Platinivel folytatott tárgyalást követően ebben a tudatban várjuk az UEFA fegyelmi bizottságának csütörtöki döntését" - nyilatkozta Kisteleki.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32