Iván
8 °C
22 °C

Új rendszer a tévés pénzek elosztására

MTI
2007.10.31. 15:37
Az olasz labdarúgóklubok hosszas huzavona után megállapodtak a televíziós közvetítési jogokból befolyó összeg elosztásának - reményeik szerint a korábbiaknál igazságosabb - rendszerében.

Ennek megfelelően 2010-től a 900 milliós összbevételből 795 millió jár az élvonalbeli, 105 millió pedig a másodosztályú egyesületeknek.

A Serie A-ban érvényes elosztási szisztémát is újraszabályozták: a húsz klub három lépcsőben jut hozzá a pénzhez. Az összeg negyven százalékából egyenlő arányban részesülnek az érdekeltek, további harminc százalékot pedig úgy osztanak el, hogy figyelembe veszik az adott csapat regisztrált szurkolóinak számát és a mérkőzéseiknek otthont adó város lélekszámát. A fennmaradó harminc százalék az eredményesség alapján talál majd gazdára.

Az új rendszerre alapuló számítások szerint 2010-ben a Juventus jut majd a legtöbb pénzhez, 87,13 millió euróhoz, míg az Internazionale 79,72, az AC Milan pedig 77,82 milliót kap. Még a legszerényebben díjazott AC Siena számlájára is 21,48 millió kerül a tv-s pénzekből.