Boglárka
22 °C
35 °C

Orosz futballmeccsek az olasz tévében

2008.07.07. 17:05

Az orosz futball idei sikereinek hatására az olasz SKY Italia tévétársaság megvette az orosz labdarúgó-bajnokság mérkőzéseinek közvetítési jogát - írta hétfőn a Vedomosztyi című orosz gazdasági lap. Az értékesítő orosz NTV televízió sportadásainak vezetője szerint a szerződést - amely fordulónként két meccs közvetítésére vonatkozik a SKY Sport 1, illetve a SKY Supercalcio csatornán - próbalufinak lehet tekinteni, ugyanis csak a mostani szezon végéig szól; az olasz fél azután dönti majd el, hogy hosszabbít-e két évre.

Az adásvétel értékéről a felek nem nyilatkoztak, a Deloitte nemzetközi könyvvizsgáló cég egyik oroszországi szakembere azonban 300-500 ezer dollárra becsülte az összeget. Az NTV 2007-ben 92 millió dollárt fizetett négy évi közvetítési jogért, míg magának az orosz első ligának évi 25 millió dollárnál is kevesebb bevétele van a jogok eladásából.

Az üzlethez a vevő képviselője, Flavio Natalia szerint is nagy kedvet csinált, hogy idén a szentpétervári Zenit nyerte az UEFA-kupát, az orosz válogatott pedig bejutott a legjobb négy közé az Európa-bajnokságon.