Domonkos, Dominika
17 °C
28 °C

Hárman is vállalnák a 2010-es futball-vb rendezését

2008.07.10. 11:11

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke elmondta, három ország is készen áll a beugrásra, ha a Dél-afrikai Köztársaság esetleg nem tudja megrendezni a 2010-es világbajnokságot.

"Három olyan szövetség képviselőivel is beszéltem, akik vészhelyzet esetén egy éven belül meg tudják szervezni a lebonyolítást" - fogalmazott a svájci sportvezető, de hogy mely országokról van szó, azt nem árulta el.

Az első, afrikai kontinensen rendezendő vb kapcsán hosszú ideje nagy a bizonytalanság, s ez csak tovább nőtt a házigazdák szerdai bejelentésével, miszerint a Port Elizabeth-i stadion nem készül el a jövő évi főpróbára, a Konföderációs Kupára. Blatter hangsúlyozta, ez a torna jelenti majd az igazság pillanatát, ha a dél-afrikaiaknak nem sikerül a megfelelő színvonalon megrendezniük, a FIFA-nak más alternatíva után kell néznie.