Oszkár
20 °C
29 °C

A Sportdöntőbíróság is engedi a BL-be a Portót

2008.07.15. 16:45

A berni székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) megerősítette, hogy az FC Porto indulhat a labdarúgó Bajnokok Ligája 2008/09-es idényében. A testület egyúttal elutasította két másik portugál klub, a Benfica és a Vitoria Guimaraes az irányú keresetét, hogy az FC Portót a korábbi vesztegetési ügyek miatt zárják ki az európai futball csúcssorozatából. A határozat kedden még csak a CAS internetes honlapján jelent meg, a hivatalos bejelentés a Reuters szerint később várható.

A Porto-ügy az után került a Sportdöntőbíróság elé, hogy a portugál együttes két, említett riválisának vezetői megfellebbezték az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) másodfokú testületének júniusban hozott, hasonló tartalmú határozatát.

Az UEFA fegyelmi bizottsága korábban azért zárta ki a portói csapatot a BL-ből, mert a nemzeti szövetség fegyelmi testülete május elején hat pontot levont a klubtól, mivel a 2003/04-es bajnoki szezonban játékvezetőket vesztegetett meg, illetve erre tett kísérletet. Az UEFA szabályzata szerint ugyanis olyan egyesület, amely manipulációval került összefüggésbe, nem indulhat a legrangosabb kontinentális sorozatban.