Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Szeptember végén játszhat újra Ronaldo

2009.08.21. 09:02

Bár korábban úgy volt, hogy már szeptember közepén visszatérhet a pályára a július végén kézműtéten átesett Ronaldo, a brazilok világbajnok futballistája, edzője a héten arról számolt be, hogy csak a jövő hónap végén futballozhat ismét a csatár.

„Jelenleg az első fizioterápiás szakaszban van. Nem határoztunk meg konkrét dátumot a visszatérésére vonatkozóan, a keze állapotától függ minden, de úgy tűnik, szeptember végén már számíthatunk rá” – idézte Mano Menezest több csütörtöki brazil lap.

Ronaldo bal kezéről a múlt héten vették le a gipszet, s máris elkezdte a speciális edzéseket. Ennek nyomán közölte klubja - mint utóbb kiderült, némileg elhamarkodottan - hogy már szeptember közepén ismét bevethető lesz. A kétszeres aranylabdás csatár július 26-án, a Palmeirasszal szemben 3-0-ra elvesztett mérkőzés 20. percében szerencsétlenül ért földet, és a bal kezében két csont is eltörött. Az orvosok úgy döntöttek, hogy a sérült testrészt operálni kell, s a későbbi beavatkozás jól sikerült. (MTI)