Madonna-koncert miatt tönkrement a szófiai stadion gyepszőnyege

Madonna szombati koncertje tönkretette a szófiai Vaszil Levszki Stadion gyepszőnyegét, így bizonytalanná vált, hogy hol játssza következő világbajnoki selejtezőjét a bolgár labdarúgó-válogatott. „Gyalázat, ami történt – dühöngött Naszko Szirakov, a szövetség sportigazgatója. – Most van nemzeti stadionunk, vagy nincs? Másfél éve köztudott, hogy szombaton fontos meccs vár ránk Montenegró ellen, erre az üzemeltetők most arra panaszkodnak, hogy kevés idejük maradt a helyreállításra.”

Sztanimir Sztoilov szövetségi kapitány ugyancsak nemtetszésének adott hangot: „Fogalmuk sincs, hogy miként kell vigyázni a gyepre, amely a koncert miatt teljesen használhatatlanná vált. Nincs fű a pályán. Be kellene perelni őket a futball elleni bűncselekményért!”

Egyelőre nem tudni, hogy melyik aréna helyettesíti a 44 ezer férőhelyes Levszkit. A 8 pontos bolgárok jelenleg a harmadik helyen állnak a 8-as selejtezőcsoportban, amelyet a 14 pontos olaszok vezetnek, másodikak az írek 13 ponttal. Az amerikai énekesnő augusztus 22-i, budapesti koncertje is vitát váltott ki a helyszínt illetően. Az előkészületek egy szakaszában ugyanis a szervezők a Puskás Ferenc Stadiont szemelték ki, a Magyar Labdarúgó Szövetség tiltakozása nyomán azonban végül az eredetileg tervezett helyszínen, a Kincsem Parkban rendezték meg a fellépést. (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58