Belehalt öngóljába egy cseh futballista

A Knovíz amatőr védője a meccs 9. percében kapott infarktust, a pályán esett össze.

Röviddel öngólja után szívinfarktust kapott, majd meghalt a pályán a cseh amatőr – a Kladno kerületi – bajnokságban szereplő Knovíz 31 éves védője, Michal Jezek.

A meccs legelején öngólt vétett, majd nem sokkal később, a 9. percben a fejéhez kapott és térdre esett. Társai először azt gondolták, hogy néhány pillanattal korábban elkövetett hibája miatt bosszankodik, de gyorsan kiderült, hogy nagyobb a baj. Mindent megtettek, hogy megmentsék az életét, nem jártak sikerrel.

A Mlada Fronta Dnes napilap információi szerint a játékos néhány éve egyszer már összeesett, mostanában jó volt az egészségi állapota. „Szörnyű volt látni a letakart testet a kapu előtt” – idézte a Pravo című újság Knovíz település polgármesterét.

A haláleset a pályán nem egyedi, játék közben, a pályán hunyt el például Marc Vivian Foé, a 2003-as Konföderációs Kupán a Kamerun-Kolumbia elődöntőben a 73. percben összeesett.

Fehér Miklós 2004 január 25-én a Guimaraes-Benfica portugál bajnokin esett össze, Dárdai Balázs 2002 júliusában a Körmend-Barcs bajnokin hunyt el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58