FIFA-vizsgálat a Machester City ellen

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálatot indított a Manchester City ellen, hogy kiderítse, az angol klub tavaly milyen körülmények között szerződtette a francia Rennes-től a 17 éves Jeremy Helant. Amennyiben bebizonyosodik, hogy szabálytalanfuul, etikátlanul szerezte meg a tehetséget, abban az esetben a Premier League-ben érdekelt csapatnak meghatározott időre megtilthatják futballisták igazolását.

A múlt héten a Chelsea járt így, mert 2007-ben, Gael Kakuta leigazolásával kapcsolatban vitába keveredett a francia Lens csapatával. A londoniak ugyanis arra ösztönözték a fiatal francia csatárt, hogy szegje meg a Lens-nal érvényes megállapodását és igazoljon hozzájuk. A Chelsea a következő két átigazolási időszakban nem szerződtethet új játékost. A FIFA egyúttal 780 ezer euró megfizetésére kötelezte Kakutát, valamint négy hónapra eltiltotta őt a futballtól. A Chelsea-nek, amely fellebbez az ítélet ellen, 130 ezer eurós kártérítést kell fizetnie a Lensnak. A Manchester Unitednak is van egy gyanús ügye: a francia Le Havre azt állítja, hogy az MU elcsábította 16 éves tehetségét, Paul Pogbát és komoly összeget ajánlott fel a középpályás szüleinek. Az angol klub cáfolja ezt és jogi lépésekkel fenyegetőzik. (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58