Ribéry már szót ért van Gaallal

Korábban megfogalmazott kritikáinak élét némileg tompítva Franck Ribéry, a Bayern München francia labdarúgója úgy nyilatkozott, hogy az utóbbi időben sokat beszélget edzőjével, a holland Louis van Gaallal, és kezdik egymást megérteni, kiismerni.

„Az edzőnek megvan a saját játékfelfogása, amit mi tiszteletben tartunk Sokat beszélget velem, ennek köszönhetően kezd egyre jobban megérteni” – idézte a szerdai Sport Bild a támadó középpályást.

Egy hete Ribéry még azt mondta a L’Équipe-nek és a France Footballnak, hogy nem igazán jön ki edzőjével, aki túlságosan szigorú, ritkán nevet, és csak a saját elveit tartja szem előtt. Utóbb viszont már úgy fogalmazott, hogy érzése szerint jó úton haladnak, sokat és jól edzenek. Ugyanakkor számára az igazság pillanata a Bajnokok Ligájának kieséses szakaszában jön el, ha addig eljutnak, nagyon erős csapatokkal találkoznak, és akkor meglátják, mennyit ért a munkájuk. A bajor alakulat a BL-ben a Juventusszal, a Girondins Bordeaux-val és a Maccabi Haifával szerepel együtt az A csoportban. (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58