Fair play a pénzügyekben az UEFA-nál

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága egyhangúlag elfogadta a tisztességes finanszírozás elvét, amellyel azt igyekszik elérni, hogy a jövőben kizárólag kiegyensúlyozott költségvetésű klubok szerepelhessenek a nemzetközi kupákban.

Az alapelv egyértelmű: az az együttes, amely indulni szeretne nemzetközi kupaküzdelmekben, csak annyit költhet, amennyit megtermel. Vagyis a hitelben megszerzett győzelmek korszakának - amiként Michel Platini UEFA-elnök sok csapat jelenlegi gyakorlatát jellemzi - vége. Az európai szövetség vezetője szerint nem járható út, hogy klubok jövőbeni sikerek reményében eladósodnak, és még meg sem szerzett jövedelmekből igyekeznek fenntartani magukat. A változtatásra vonatkozó elvi egyetértés ugyan megvan, a gyakorlati megvalósítás azonban még várat magára, az új rendszert ugyanis mintegy három év alatt vezetnék be. Amennyiben a tervezett módosítások már érvényben lennének, olyan klubok, mint a Manchester United, az Internazionale, a Chelsea vagy a Liverpool nem vehetnének részt a BL-küzdelmekben.

A fair play finanszírozás elvét augusztus 28-án fogadta el az UEFA stratégiai bizottsága - amelyben a ligák, a klubok és a játékosok képviselői is ott vannak -, kedden pedig a végrehajtó testület is hasonlóan foglalt állást. Az elképzelések szerint az UEFA a 2012/2013-as idényben szándékozik behatóan megvizsgálni a megelőző két szezon számláit, s egy független testület azt követően élne a szankcionálás lehetőségével. A skála a bírság kiszabásától a kizárásig terjedne. (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25