Lemondott Csertői Aurél

Lemondott Csertői Aurél, a Haladás vezetőedzője. Utódját még nem nevezték ki, egyelőre Németh Zoltán pályaedző irányítja a tréningeket. A haladas.vasnepe.hu információi szerint a vezetőség elfogadta a lemondást, de arról még nem tudni hogy a jövőben ki irányítja a szombathelyieket.
Csertői 2007-ben vette át az akkor még a másodosztályú Haladás irányítását, és már az első szezonban visszajutottak az élvonalba. A tavalyi szezonban a klub eddigi legnagyobb sikerét érték el, az egykori válogatott játékos vezetésével a bronzéremig jutottak. Az idei szezonban azonban mindössze egy meccset nyertek és az edző is eltiltását tölti, mivel december 31-ig eltiltották a kispadtól, miután a Videoton elleni bajnoki utolsó percében összeverekedett Bódog Tamással a vendégek edzőjével.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25