Toni lassan visszatérne a Bayern első csapatába

Jó erőben érzi magát Luca Toni, a Bayern München olasz válogatott futballistája, így azután, hogy sérüléséből felépülve pénteken játszott a tartalékegyüttesben, lassacskán az első csapatban is bizonyítana.

„Készen állok, jó formában érzem magam, a fizikai tesztek alapján jobb erőállapotban vagyok, mint néhány klubtársam, aki az élvonalban szerepel” – nyilatkozott a 2006-ban világbajnok támadó, aki ugyan a harmadik vonalban lejátszott mérkőzésen nem lőtt gólt a Regensburg ellen, de egyszer azért kapufára fejelte a labdát. A 10. fordulós mérkőzést a Bayern tartalékjai 5-0-ra elveszítették.

A közelmúltban maga Toni közölte, hogy kész a tartalékokkal futballozni, s a harmadosztályban megmutatni, hogy ismét lehet rá számítani. A hórihorgas itáliai Achilles-ín-gondok miatt volt kénytelen átmenetileg felhagyni a labdarúgással, s bár a 2007/08-as bajnoki szezonban gólkirály volt, két müncheni idénye alatt pedig összesen 38 találatot szorgoskodott össze a Bundesligában, most mégsem egyszerű visszatérnie az első csapatba. A remélt visszautat felettébb nehézzé teheti, hogy - míg ő a nyár folyamán egyetlen meccsen sem játszott - a müncheniek 30 millió euróért leigazolták a német válogatott csatárt, Mario Gomezt, továbbá a horvát válogatott Ivica Olicot, s a vezetőedző Louis Van Gaal rendelkezésére áll az a fiatal Thomas Müller is, aki időközben a kispadra "ültette" Miroslav Klosét, több mint meggyőző teljesítményével kiszorítva a kezdőcsapatból a német válogatott alapemberét. (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25