Samuel Eto’o 3 millió eurót követel a Barcelonától

Egyeztető tárgyalásokat kezdenek Samuel Eto’o, a spanyol bajnok FC Barcelonától a nyáron az olasz bajnok Internazionaléba átigazolt kameruni csatár és a katalán klub képviselői, miután az afrikai futballista három millió eurót követel volt egyesületétől.

Keddi hírek szerint Eto’o kész akár bíróságra vinni az ügyet, ha nem fizet a Barca, amely gyakorlatilag elcserélte őt az Inter svéd válogatott csatáráért, Zlatan Ibrahimovicért. A kameruni játékos arra építi követelését, hogy 20 millió eurós eladási árából 15 százalék őt illeti. A Barcelona viszont nem fizet, arra hivatkozva, hogy egyfelől a játékos anyagi igényével forduljon a vásárlóhoz, vagyis ebben az esetben az Interhez, másfelől pénzügyek csakis akkor kerülhetnének egyáltalán szóba a felek között, ha kizárólag spanyol csapatokról lenne szó.

Eto’o keresetének alapjául a spanyol labdarúgók érdekvédelmi szövetségének (AFE) normatívája szolgál, amely szerint két spanyol együttes közötti átigazolásnál a futballistát megilleti vételárának 15 százaléka. Van azonban kivétel, amibe a kameruni játékos belekapaszkodhat, nevezetesen az a precedens, amivel Albert Luque hasonló esete szolgálhat. A Deportivo futballistája javára 2008 februárjában a bíróság annak ellenére megítélte a 14 millióról szóló szerződés 15 százalékát, vagyis 2,1 millió eurót, hogy nem egy másik spanyol klubhoz, hanem az angol Newcastle-hoz igazolt. (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58