Elmarad a DAC-Trnava futballmeccs

Biztonsági okokra hivatkozva megtiltották a DAC Dunaszerdahely-FC Spartak Trnava (Nagyszombat) labdarúgó mérkőzés, a szlovák labdarúgó bajnokság 11. fordulójában esedékes találkozó szombati megtartását Dunaszerdahelyen. A döntést Hájos Zoltán polgármester szerdán hozta meg a megyei rendőr-főkapitányság és a városi tanács ajánlására. A mérkőzés új időpontját később tűzik ki.

A polgármester azzal érvelt, hogy a városban csütörtökön kezdődik a hagyományos Csallóközi Vásár, amely vasárnap délig tart. A vásár alkalmával sok ezer ember látogat el Dunaszerdahelyre, s a városi hatóságok szerint ilyen körülmények között nehéz a közrend biztosítása. Hájos Zoltán elmondta: csak két csapat esetében kell ilyen körültekintőnek lenniük, a pozsonyi Slovan és a nagyszombati Spartak esetében.

Más csapatokkal nincs gond, s ha egy másik csapat jönne, nem lenne semmi ok arra, hogy ezt a lépést megtegyék. Javasolják a klubnak, hogy vasárnap tartsák meg a bajnoki mérkőzést, és ha lehet korábbi időpontban, nem este fél nyolckor, egy korábbi időpontban könnyebb biztosítani a rendet. A SITA hírügynökség úgy tudja, hogy a meccs vasárnap lesz. DAC vezetése egyelőre nem reagált a döntésre. Korábban, amikor a mérkőzés elhalasztását a rendőrség kérte, a klub a kérést visszautasította. Azt állította, hogy a stadionban biztosítani tudják a rendet, azon kívül pedig ez a rendőrség dolga. Helyi megfigyelők szerint a klub álláspontja érthető: szombaton telt házra számíthatott, ami más napokon nem biztos, s ez egyebek között bevételkiesést is jelent.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25