Feczesint nem kell műteni

Várhatóan hat hetet kell kihagynia Feczesin Róbertnek, akit a Debrecen labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája-szereplés miatt szerzett meg. "A hátsó keresztszalagomban van egy szakadás, ugyanakkor jó hír, hogy a térdem stabil, így nem kell műteni, ezt három orvos is megerősítette a vizsgálatok után" – mondta a klub honlapján a csatár, aki másfél hete, a Ferencváros elleni bajnoki találkozón sérült meg, amikor nekicsúszott a kapufának. A Bresciától kölcsönbe érkezett Feczesin térde az esetet követően olyannyira be volt dagadva, hogy nem lehetett pontos diagnózist megállapítani, ezért kellett a játékost szerdán ismét megvizsgálni.
Az együttes két hátralévő hazai BL-találkozójára szóló bérletet csütörtöktől, 9 és 17 óra között lehet megvásárolni a klub Oláh Gábor utcai VIP-termében 4000, 8000, 11.000 és 13.000 forintos árakon. A DVSC-TEVA október 20-án az olasz Fiorentinát, november 24-én pedig az angol FC Liverpoolt fogadja a Puskás Ferenc Stadionban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25