Telt ház várható az Újpest-Ferencváros mérkőzésen

Minden bizonnyal telt ház előtt rendezik meg szombaton a labdarúgó Soproni Liga egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapását, az Újpest-Ferencváros mérkőzést.

A lila-fehérek hivatalos honlapja szerint eddig mintegy 8500 belépőt értékesítettek, így valószínű, hogy a találkozóra minden jegy elkel, hiszen biztonsági okokból több szektort is lezárnak, ezért csak 11 ezren lehetnek majd a Szusza Ferenc Stadionban.

Az már biztos, hogy a vendégszektorba elfogytak a belépők, ezért is próbáltak korábban FTC-drukkerek a hazai lelátórészekre jegyet váltani. Az Újpest FC felhívja a figyelmet és arra kéri a zöld-fehér csapat szimpatizánsait, hogy ne próbáljanak jegyet vásárolni a hazai szektorokba, mivel az ide belépőt váltó FTC-drukkereket – biztonsági okokból – az esetleges konfliktusokat elkerülendő a Szusza Ferenc Stadion elhagyására szólítják fel.

A D lelátóra is szinte minden jegy elfogyott, ebben a szektorban mindössze 100-150 belépő vár gazdára. A 205. Újpest-Ferencváros mérkőzés szombaton 17:30 órakor kezdődik, a játékvezető Kassai Viktor lesz. (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58