Svájci edzője lett a Stuttgart futballcsapatának

Amit azt már délután sejteni lehetett a VfB Stuttgart edzőt cserélt. Markus Babbel, aki a sváboktól vonult vissza 2007 legelején és 2008 november 23-án Armin Veh helyére nevezték ki, a BL-be vezette a Stuttgartot. Idén májusban szerződést hosszabbítottak vele, de ebben a szezonban nem ment a csapatnak, a bajnokságban jelenleg 12 ponttal osztályozós helyen áll. Hetek óta rebesgették az edzőváltást, amit vasárnap el is határozott a klub.

Az új edző a svájci Christian Gross lesz, aki az FC Wil, a Grasshoppers, a Tottenham és az FC Basel edzője volt korábban. Az 1995/1996-os szezonban a Ferencváros elleni BL-meccsen Budapesten is járt. Hatszor nyert svájci bajnokságot, kétszer a Grasshoppersszel, négyszer a Basellel. 2008-ban, hazájában, az év edzőjének választották. 2009. május 27-e óta nincs állása, akkor hagyta ott az FC Baselt.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59