Piroska
-11 °C
-2 °C

Forlán vereséggel ünnepelte születésnapját

2010.05.20. 15:35

Diego Forlán szerdán ünnepelte 31. születésnapját, de messze nem úgy, ahogy előzőleg gondolta: csapata, az Atlético Madrid ugyanis 2-0-ra kikapott a Sevillától a spanyol Király Kupa esti döntőjében.

Az uruguayi csatár sem tudott segíteni együttesén, mert bár igyekezett a Camp Nouban megrendezett fináléban, ő sem tudta bevenni Andres Palop kapuját. A Sevilla hálóőre és társai a csapat tragikus véget ért néhai játékosának, a 2007-ben meccs közben, szívinfarktusban, 22 esztendősen meghalt Antonio Puertának ajánlották kupagyőzelmüket, amely az andalúziai klub történetében - 1935, 1939, 1948 és 2007 után - az ötödik elsőséget jelenti.

Palop, aki a csapat kapitánya is, Puerta nevét viselő pólóban vette át Asturia hercegétől a győzelemért járó hatalmas ezüstkupát, és hozzá hasonlóan a vezetőedző, Antonio Álvarez is azt hangoztatta, hogy lélekben velük volt a siker kivívásakor Puerta is.

„Érte is játszottunk, igen, nekem pedig, bár ez már a sokadik döntőm volt, fantasztikus este volt. Nem is találok szavakat, hogy érzékeltessem, mit érzek” - mondta a boldog szakvezető.

Az Atlético-szurkolók mindenesetre hosszan éljenezték, hatalmas ünneplésben részesítették csapatukat, amely az Európa Liga megnyerésével végül is sikeresnek mondható idényt zárt, s a Király Kupa második helyét sem élték meg csapásként.

„Ilyet még életemben nem láttam, soha nem éltem át. Hihetetlen volt, ahogy köszöntöttek bennünket, noha kikaptunk. Ha innen, a szurkolóink reakciójából kiindulva nézzük a történteket, olyan volt az egész, mintha mi nyertünk volna. És talán győztünk is, hiszen - bár a bajnokságban nem szerepeltünk valami remekül - összességében jó évet zártunk” - nyilatkozta a meccs után Forlán.