Bicskei Bertalan könyvet írt a kapusképzésről

2010.09.09. 17:06

Kapusok könyve címmel labdarúgó szakkönyvet jelentetett meg Bicskei Bertalan mesteredző, korábbi magyar, jelenlegi libériai szövetségi kapitány. A csütörtöki bemutatón elhangzott: a 66 éves szakembert, a Bp. Honvéd és az MTK egykori hálóőrét az késztette a kötet megírására, hogy a Király Gábor, Sáfár Szabolcs és Babos Gábor fémjelezte generáció után az elmúlt 10-15 évben – Gulácsi Péter megjelenéséig – kevés igazán tehetséges kapus tűnt fel a magyar labdarúgásban.

Bicskei szerint ez a tény azt igazolja, hogy változtatni kell az itthoni kapusképzésen. Hozzátette: a 250 oldalas, közel félezer színes képpel illusztrált könyvnek az a kifejezett célja, hogy segítse a kapusedzők, a kapusok és általában az edzők munkáját. A Kapusok könyve egyrészt azt mutatja be, hogyan kell az utánpótlás-korosztályokban megtanítani a gyerekeket védeni, majd a megtanult elemeket miként kell felnőtt kapusként a tétmérkőzéseken alkalmazni. A Fiataloktól a felnőtt, az amatőröktől a profi kapusokig alcímet viselő kiadvány a négy fejezetben a kapusjáték történetét, a kapusjáték felépítését, a fiatal kapusok képzését és nevelését, valamint a felnőtt kapusok edzését és versenyeztetését veszi végig. A Kapusok könyve 1400 példányban 4990 forintos áron kerül a könyvesboltokba. Az író-kapitány azt tervezi, hogy a kötetet Libériában, rövidített formában, angol nyelven is megjelenteti.

Aranyköpések

Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben

MEGVESZEM
Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM