Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Négyezren tiltakoztak Berlinben a futballszövetség kereskedelmi politikája ellen

2010.10.11. 10:59 Módosítva: 2010.10.11. 11:02

Mintegy négyezer, különböző klubokkal szimpatizáló drukker tiltakozott a hétvégén Berlinben a labdarúgás túlzott mértékű elüzletiesedése miatt, és állt ki egyúttal "az igazi szurkolói kultúra" mellett.

A berlini városháza előtt rendezett megmozduláson mintegy ötven első, másod- és harmadosztályú egyesület támogatói jelentek meg, és a német futballszövetség, valamint labdarúgóliga kereskedelmi politikáját kritizálták. A felvonulás komoly rendőri biztosítás mellett zajlott le, bármiféle atrocitás nélkül.

A demonstrálók elsősorban a közvetítési jogokkal rendelkező, és ebből fakadóan erős döntési pozícióban lévő televíziós csatornák teljhatalmát kifogásolták, továbbá azt, hogy a rendőrség - szerintük - időnként túlságosan erőszakosan lép fel velük szemben a mérkőzések napján.
"Az illetékeseknek meg kell érteniük, hogy így idegenítik el a szurkolókat, és ölik meg a hangulatot a stadionokban" - fogalmazott Wilko Zicht, a drukkerek egyik képviselője.