Orsolya
10 °C
21 °C

Megint rómaiak ellen játszanak Komanék

2011.01.14. 11:06

Egy héttel az AS Roma elleni hazai siker után Koman Vladimir együttese, a Sampdoria vasárnap a másik fővárosi csapathoz, a harmadik helyezett Lazióhoz látogat az olasz labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában. Az ifjú magyar válogatott középpályás egy hete jól játszott, s végig a pályán volt a Roma ellen 2-1-re megnyert találkozón, s vélhetően a Stadio Olimpicóban is kezdőként számít rá Domenico di Carlo vezetőedző.

Izgalmasnak ígérkezik a Fiorentina nápolyi vendégjátéka is. Ugyan a firenzeiek a szezonban eddig várakozás alatt teljesítettek, a múlt héten azonban legyőzték a Bresciát, s jó hangulatban utazhatnak ahhoz a Napolihoz, mely a legutóbbi fordulóban Edinson Cavani mesterhármasával könnyedén intézte el a Juventust.

A listavezető Milannak papíron könnyű dolga lesz, merthogy vasárnap a 18. Leccéhez látogat, míg a címvédő, s az új edzővel, a brazil Leonardóval eddig három győzelmet aratott Internazionale - a fizetések elmaradása miatt ismét pontlevonással sújtott - Bolognát fogadja.

A magyar játékosok közül a csütörtökön a Genoától a Barihoz került Rudolf Gergely az évet nagyon rosszul, két bajnoki vereséggel kezdő, de az Olasz Kupában csütörtökön továbbjutott Juventus ellen mutatkozhat be új csapatában. A Vass Ádámot és Feczesin Róbertet foglalkoztató Brescia a Parmát fogadja.

Serie A, 20. forduló

Szombat

SSC Napoli-Fiorentina 18:00

Internazionale-Bologna 20:45

Vasárnap

Cagliari-Palermo 12:30

Brescia-Parma 15:00

Catania-Chievo 15:00

Cesena-AS Roma 15:00

Genoa-Udinese 15:00

Juventus-Bari 15:00

Lazio-Sampdoria 15:00

Lecce-AC Milan 20:45