Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Barbara, Borbála
-6 °C
4 °C

Grosics Gyula 85 éves

2011.02.03. 09:42

A 85. születésnapját pénteken ünneplő Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa gyerekként csatár szeretett volna lenni.

„Nem szerettem védeni. Mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek és azoké a szégyen, akik gólt kapnak. Persze később, befutott kapusként már megváltozott erről a véleményem” - mondta az MTI-nek az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes labdarúgó, aki már 14 évesen bemutatkozott az élvonalban szülővárosa, a Dorog színeiben.

Arra a kérdésre, hogy elcserélné-e ötkarikás győzelmét a világbajnoki címre, igennel válaszolt.

„1952-ben még a legjobbak szerepeltek az olimpián, mert a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 1956-ban szabályozta le, hogy csak utánpótláskorúak szerepelhetnek a nyári játékokon, így a Helsinkiben aratott diadal rendkívül értékes. Ennek ellenére már akkor is a világbajnokság volt a sportág csúcsa. Életem legfájdalmasabb emléke az 1954-es berni vb-döntő, elsősorban azért, mert ez azon ritka esetek egyike, amikor nem az ellenfél nyert, hanem mi vesztettünk” - mondta Grosics, aki jelenleg is követi a futballt, de már csak televízióban, mert egészségi állapota ezt teszi lehetővé.

A sportember egészségével kapcsolatban elárulta, hogy nem dicsekedhet, panaszkodni pedig nem akar. Elmondása szerint három szívinfarktus érte, az egyiknél, amikor elesett, eltört a bordája, amely megsértette a tüdejét. Utána ötször lyukadt ki a tüdeje, s emiatt két éve hosszú ideig kezelték kórházban.

„A rekeszizmot húzták rá a problémás területre. Azóta nincs gondom vele, csak a légzésem vált nehezebbé, már egy apró séta is kifáraszt. Minden héten vizitre kell járnom, illetve vissza kell fognom magam, mert veszélyes lehet az egészségemre a sok közszereplés” - mondta Grosics.

A Dorogon született, 86-szoros válogatott kapus óriási megtiszteltetésnek tartaná, ha beválasztanák a Nemzet Sportolói közé. Amint azt mondta, szavakkal nem kifejezhető, hogy mit érezne, ugyanakkor hozzátette, nem akarja beleélni magát ebbe a helyzetbe, inkább nyugtával dicséri a napot, mert korábbi jelöltségei során nem került be a kiemelkedő társaságba.

A játékosként elért kiváló eredményei mellett arra nagyon büszke, hogy Budapesten iskolát, Gyulán pedig labdarúgó-akadémiát neveztek el róla. Hozzátette, amikor ennek jelentőségébe belegondol, akkor elsősorban azokra emlékezik, akik lehetővé tették számára, hogy ilyen pályafutása legyen, külön kiemelve a szüleit.

„Ami tegnap történt, az nem foglalkoztat. Viszont gyermekkorom emlékei egyre élesebbek. Számomra fontos ezek újraélése. Úgy kell viszonyulni a sporthoz, hogy legyenek élmények, amire öregkorában szívesen gondol vissza az ember. De csak az élheti át újra ezeket az emlékeket, aki mindent megtett a sikerekért” - mondta Grosics, akinek életéről dokumentumfilmet forgattak, a mű díszbemutatójára hétfőn kerül sor Schmitt Pál állam- és Orbán Viktor kormányfő jelenlétében.

GROSICS GYULA

Született: 1926. február 4., Dorog

Posztja: kapus

Válogatottság: 86 (3 vb-n szerepelt)

Klubjai játékosként: Dorogi AC, MATEOSZ, Bp. Honvéd, Tatabánya (390 bajnoki mérkőzésen szerepelt)

Klubjai edzőként: Salgótarján, Tatabánya, KSI, Kuvait

Legjelentősebb eredményei játékosként

A válogatottal:

- olimpiai bajnok (1952, Helsinki)

- világbajnoki ezüstérmes (1954, Svájc)

- Európa-kupa győztes (1953)

A Budapesti Honvéddal:

- háromszoros magyar bajnok

Kitüntetései

Halhatatlanok Klubjának tagja (1994)

MOB Olimpiai Érdemérem (1995)

Az évszázad legjobb magyar kapusa (1998)

Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje (1993)

Dorog díszpolgára (2001)