Tekla
11 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Hét akadémista a Budapest Honvéd első keretében

2011.02.24. 16:18

A Magyar Futball Akadémián (MFA) idén végzős az első korosztály, s hét fiatal tavasszal már a Budapest Honvéd első csapatának keretével készül.

„Négy korcsoportban versenyeznek az akadémia csapatai, s valamennyi vezeti a bajnokságát, de az igazi siker nem ez, hanem ha kikerülő játékosaink a felnőtt csapatban is megállják a helyüket. - mondta Szalai László, az MFA igazgatója a kispesti klub idénynyitó sajtótájékoztatóján, csütörtökön. Az első korosztály most készül az érettségire, s közülük öten kerültek az első csapathoz, továbbá ketten az eggyel fiatalabb korosztályból is bemutatkozhatnak az élvonalban.”

Supka Attila vezetőedző szerint a szakmai célkitűzés, hogy a nyolcadik helyről lépjenek előre a bajnokságban, míg a Magyar Kupában a végső győzelem a cél.