40 millió forint az első két osztályban szereplő futballkluboknak

A Borsodi Sörgyár 40 millió forinttal támogat összesen 40 NB I-es és NB II-es labdarúgócsapatot, s a szurkolók révén tovább nőhet ez az összeg. A kezdeményezés bejelentésének csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, a Sörözz a csapatodért elnevezésű akció március 16-tól május 31-ig tart. A drukkerek ez idő alatt a Borsodi és a Borsodi Friss sörök kupakjaiban és a nyitófülein található kód segítségével támogathatják kedvenc együttesüket úgy, hogy a gyár honlapján keresztül jóváírják a talált kódot.

„Minden jóváírt kód után tíz forintot kap a szurkoló által kiválasztott együttes - mondta Avvakumovits Edina, a cég marketing igazgatója. - Ha valaki egy korsó világos Borsodit iszik, az a rendelése mellé szintén kap kódot, amely jóváírható a honlapon.”

Borbély Zoltán, a Magyar labdarúgó Szövetség (MLSZ) jogi- és sajtóirodájának vezetője azt mondta, a szervezet nem tudja és nem is támogathatja közvetlenül a futballklubokat, ezért nagy a jelentősége a sörgyár kezdeményezésének.

„Ahogyan az hétfőn, a Magyar Labdarúgás Fórumán is elhangzott, az MLSZ célja a közösségteremtés, ennek megvalósítására ez az akció is jó lehetőséget biztosít - fogalmazott Borbély. - Jelenleg az élvonalban és a másodosztályban 2800 az átlagos nézőszám, ezt mindenképpen növelni szeretné a szövetség, s úgy gondolom, a Borsodi kezdeményezése ebben a tekintetben is segítséget nyújt.”

Csehi István, az Újpest FC ügyvezető igazgatója szerint ez a fajta támogatás - amellett, hogy úttörő jellegű - példamutató lehet a magyarországi vállalkozások számára.

„A napi gondok között, miközben az egyesületek a nehéz gazdasági helyzetben az életben maradásért küzdenek, hatalmas jelentőséggel bír egy ilyen szponzorációs lehetőség” - mondta Csehi. Egy szurkoló egy nap alatt legfeljebb négy kódot írhat jóvá. A drukkerek között az akció időtartama alatt értékes nyereményeket sorsolnak ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59